Idei nyári viharmérleg: 6 milliárd forint összegű kárt térítettek a biztosítók
2017. szeptember 19., kedd
Az idei nyár első összesítése szerint a hazai biztosítók a lakossági ingatlanokban esett, viharok okozta, több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakásoknak több mint a negyede nem rendelkezik biztosítással - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 

A 2017. május 1-je és a 2017. augusztus 31-e közötti időszakban összesen 103 539 vihar, beázás, jégverés és felhőszakadás okozta kárt jelentettek a lakossági ingatlanok tulajdonosai a biztosítóknál, s az ezekre az esetekre kifizetett kártérítések összege megközelíti a 6 milliárd forintot. Magyarországon a legtöbb vihar okozta kár a nyári periódusban, az év május-augusztus közötti időszakában keletkezik. A 2017-es év nyári időszakában a legtöbb kárt Zala megyéből, Vas megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből, Borsodból, Békés, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették. Emellett, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan.

A szakemberek tapasztalatai szerint egyre gyakoribb az időben és térben jól elkülöníthető, lokális viharok előfordulása, illetve a szupercellák okozta káresemény. Emlékezetes a 2017. június 21-i vihar és jégverés, amely a Borsod megyei Megyaszón és a környező településeken akkora károkat okozott, hogy gyakorlatilag nem maradt olyan ingatlan, amely sértetlen maradt volna. A leggyakrabban a házak tetőszerkezete sérült, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust. Az elmúlt nyáron több ízben fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amelynek következtében egész utcák kerültek víz alá, károsítva a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat, szuteréneket.

A MABISZ statisztikája szerint a május-augusztusi periódusban, 2010-2017 között összesen csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a tagbiztosítók, közel 80 milliárd forint értékben. 

karokszama

Továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság – hívja fel rá a figyelmet a szövetség. Igen gyakori, hogy nem a valós értékre biztosítják az ingatlanokat tulajdonosaik. Gyakran azért, mivel csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlant.

karkifizetes

A másik ok, ami igen gyakran alulbiztosítottsághoz vezet, hogy egy korábban megkötött biztosítási szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzését követően, s így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek. 

A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Nemzetközi összehasonlításban ezzel a lefedettséggel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft